Oké. Ismerjük hősnőnket, tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy milyen. Csetlik, botlik, ügyetlenkedik. Senki sem lepődik meg, amikor azt hallja, hogy hősnőnk az orrsprayt egy igen kecses mozdulattal a szemébe fújta. Erre a megfelelő szó: ügyetlenkedés (+  hozzájön egy legyintés, hiszen ez csak a szokásos).

De! Az arra vajon mi a megfelelő szó, amikor hősnőnk egy héten belül kétszer (!!!) fújja bele azt a nyamvadt orrsprayt a szemébe???!!??? Ugyanabba a szemébe. A jobb szemébe. Ami most a rosszabbik. Ha így haladunk hősnőnk meg fog vakulni. Legalábbis a jelenleg rosszabb jobb szemére.

Hogy milyen volt az elmúlt kicsivel több, mint egy hetem? Hát főleg ilyen:

Aztán ebből adódóan olykor ilyen:

Óóó igen, a kripliségemből fakadó, önutálatból táplálkozó önsajnálat bűzös, rohadt mocsarában nagyon ügyesen tudok hempergőzni.

De most már remélem vége. És nagyon szeretném, ha minél előbb eljönnének ezek a napok:

Igen. Az is igaz, hogy szeretnék mezítláb egy virágos réten szaladgálni, ugrálni, hempergőzni a fűben (igen, már nagyon hiányzik a tavasz és a jó idő), mindezt fülig érő szájjal mosolyogva, majd nagyokat kacagva, de egyelőre megelégszem azzal is, ha elérem a fülig érő szájjal való mosolygást.

Jelentem. Haladok.

... csak a héten azzal próbálkoztam, hogy hátha sikerül belefulladni a munkába. Nem sikerült. Csak majdnem. A jövő hét talán jobb lesz. Mármint nem belefulladás szempontjából, hanem NEM belefulladás szempontjából. (Ó, álmok, édes álmok!)

Ma meg - ezt már a hét közepén eldöntöttem - nem voltam hajlandó szó szerint semmit sem csinálni. Ki sem dugtam a lakásból az orrom, amiben nagy segítségemre volt az időjárás. Ami egyébként fura volt ma. Ezt a hét ágra süt a nap, közben szakad a hó (vízszintesen!!!), majd hirtelen beborul, de akkor meg nem esik a hó (még vízszintesen sem), majd újra süt a nap és megint esik a hó (vízszintesen) nem igazán tudtam feldolgozni. Szóval a tervemet még az időjárás is támogatta, így olvastam, filmet néztem, meg palacsintát sütöttem (az nem munka! ésakkorisnekemvanebbenigazam!!!!)

Hát kb. ennyi.

És akkor most mondjuk ki mind egyszerre, hogy "vízszintesen".

Mai menü:

Mexikói (kukoricás) sajtleves, tortilla chips-el és jalapeno paprikával

Krémes husi (gombás, póréhagymás, tejszínes)

Vajas leveles tésztába göngyölt, sajtos, karamellizált hagymás karaj

Háromféle rétes (túrós, káposztás, meggyes-mogyorós)

Fentieket én alkottam. És az anyukám elkérte a leves és a főételek receptjét (a rétest ugye tőle tanultam). Számomra ennél nagyobb elismerés nincs is.

Mert egy hét szabi után dolgozni menni szívás. Na nem mintha gondom lenne a munkahelyemmel, baromi mázlim van vele, így leginkább a korai kelésre gondolok. Azt igazán be lehetne tiltani. És akkor reggel nem jön a troli, majd a villamos sem, a szél rohadtul fúj, esik az eső, és még asszem föl is fáztam. Nem asszem. Tuti. És most, így a nap végén, ó jaj, sajgó szívvel emlékszem vissza a napokra, amikor reggel addig aludtam, ameddig akartam. De jó volt. Tán igaz se volt. És még ráadásul akkor bent is mi fogad? Na mi? Totális káosz! Bolondokháza! A kedves ügyfelek, mint valami barbár horda rohamoztak minket egész nap. Jajj. Úgy vánszorogtam haza. Aztán itthon meg nem főztem semmit holnapra. Mert rohadtul fáradt vagyok! Jó. Igen. Tudom. Ha lenne három gyerekem, meg férj, meg háztartás, meg stb., meg jaj, a problémáim. Tudom. De akkor is! Broáááf a mai nap.

Pufffffogás OFF

Boldog új évet, így az év második napján. Azért a másodikon, mert az elsőn túl elfoglalt, és túl fáradt voltam.

Na, akkor nekem kellene most írni valami évösszegző dolgot, vagy mit. Háááát... ez de nehéz. Kezdjük akkor az elején. Az eleje pedig 2011-es év első napjával kezdődik, amikor is fogadalmat tettem. Soha nem szoktam, de akkor megtettem. Megfogadtam, hogy meggyógyulok. Nos. Nem sikerült. Csüggedek? Nem. Nem, mert én magam is tisztában voltam vele, hogy ez hosszabb folyamat lesz, illetve nagyon jó úton haladok a gyógyulás felé. Ehhez még hozzájön, hogy ha a nem éppen jól sikerült 2010-es évemet nézzük, akkor 2011. mérföldekkel jobb volt. Hiába na, a kedvenc 11-es szám csak meghozta a szerencsét. Még, ha kicsit is, de meghozta.

Kezdődött az év egy nagy döntéssel, egy óriási lépéssel. Költözés, lakásfelújítás, új élet. Jót tett. Nagyon jót. Azóta úgy érzem tele vagyok energiával, és habár voltak az év vége felé nagyon fáradt pillanataim, most, hogy visszagondolok nem is volt annyira szörnyű. És igazából az egész évemet életemnek eme költözéssel, új hellyel kapcsolatos dolgai szőtték át.

Összességében jó év volt ez. A családom, barátaim nagyon sokat segítettek. Mindenben. Soha nem lehetek ezért nekik elég hálás. Aztán ott van a "titkos csoport" (nem, még mindig nem szekta, habár..... :D), olyan emberekkel, akiket ha nem ismertem volna meg kevesebb lennék. Hatalmas köszönet nektek is, halljátok besmeg!

És, hogy mit várok ettől az évtől? Igazából semmi többet, mint 2011-től. Ha annyit javul az állapotom, mint tavaly, akkor idén tényleg meggyógyulok. Ha annyi szeretetet, megbecsülést, jókedvet, mosolyt, biztatást kapok a családomtól, barátaimtól, és halljátokhülyékvagytok tőletek is, mint tavaly, az is bőven elég.

Hát, igazából ennyi.

Akkor hajrá 2012!

Teljesen elfelejtettem erről írni, így most már év vége előtt pár nappal épp ideje, hogy eszembe jutott. Mert vannak ezek a Luca napi szokások, hiedelmek. Mint pl. az, hogy írj papírcetlikre egy-egy férfinevet, majd galacsinozd össze a papírcetliket és karácsonyig égess el, egyet-egyet. Ami karácsony napjára megmarad, azt bontsd ki és amilyen név áll rajta, úgy hívják a férjedet.

Én meg idén (na nem saját ötlettől, ismerős megcsinálta, jó bulinak tartottam, így én is), megírtam a saját tizenkét cetlimet, galacsinoztam őket, aztán jöhetett az égetés tizenegy napon át. A neveket úgy választottam ki, hogy megkerestem, hogy a születésem évében, melyek voltak a leggyakoribb férfinevek, kiválasztottam tizenkettőt, aztán hajrá.

És igen. Az elégetés folyamata az erkélyen történt. Mert hősnőnk nem tud hősnő mivoltától szabadulni és nem mert a lakásban tüzeskedni. Még a fürdőszobában sem. Így az erkély lett az a hely, ahol minden reggel rituális keretek között (nem), boszorkányosan mágikus szavakat mormolva (nem) elégettem a galacsinokat. Na jó, igaziból mindig tök álmos fejjel, pizsiben, kócosan. (A felmerülő kérdésre a válasz. Igen. Hősnőnk egyszer megégette az ujját is. Nem nagyon. Csak egy kicsit.)

Egyébként jó móka. Vicces. De komolyan. Aranyos játék. Mert tényleg az. Természetesen nem úgy fogom élni a további életemet, hogy akkor most csakis így hívhatják a leendő férjemet:

Meg egyébként is. Férj? Nekem? Höhö. :D

Na, az olyankor van, amikor karácsony második napja hétfőre esik. Mert mi is történik már évek óta karácsony második napján? Olyasmi, amit idén már karácsony előtt másfél hónapja vártam. Pizsinap és punnyadás. De komolyan. Ma nem voltam képes megválni a pizsimtől (fontos információ, hogy a pizsin egy pudlikutya van) + a köntöstől és egész nap csak olvasásból, sorozatnézésből, játékból és pihenésből állt. Imádom! Már most így késő este érzem, hogy mennyire nagyon sikerült magam kipihenni, feltöltődtem, amire baromi nagy szükségem volt. És az egészben a legjobb, hogy mindezt hétfőn! HÉTFŐN!!! Na így kell fityiszt mutatni a hétfőnek és beleröhögni a fejébe.

Az egész úgy kezdődött, hogy akkor én most karácsonyra mézeskalácsot fogok sütni. Most először. Mindezt természetesen karácsony előtt egy héttel döntöttem el. Mert miért ne. Így megtapasztalhattam, hogy a karácsony előtti utolsó héten karácsonyi témában milyen irgalmatlanul nehéz sütikiszúrót venni. De aztán sikerült. Csak sajnos korlátozott számban. Így házikó, fenyőfa, csillag, fodros szélű kerek valami, lyukas közepű fodros szélű kerek valami (virág talán?) és mézeskalács ember (kinek nem Mézi /Gingy/ a kedvence a Shrekből?) készült. És ez így nem jó. Mert amikor már a tizenötödik házikónál fogalmam sem volt arról, hogy hogyan díszítsem ki, na akkor szívesen a falhoz vágtam volna az összeset. Úgyhogy jó vastagon fel van vésve, hogy amint valahol látok "karácsonyis" kiszúrókat azonnal meg kell őket venni.

Szóval elkezdtem mézeskalácsot sütni. Illetve nem. Először még recepteket és tapasztalatokat gyűjtöttem be, mert természetesen a világ legtökéletesebb sütijeit akartam megcsinálni. Miután pedig sikerült Mézi figurát is kapnom eldöntöttem, hogy igazi Méziket kell gyártanom, ezért elkezdtem kerek gumicukor után koslatni. Feltűnt már valakinek milyen nehéz kerek gumicukrot venni. A gumicukor gyártók túl kreatívak és mindenféle figurákat készítenek a cukorból. De a végén ez is sikerült. Tökéletes kis Gingy gombokat kaptam.

Maguk a kalácsok nagyon finomak lettek és mostanra már el is fogyott majdnem mind. A díszítés pedig? Hát az olyan lett, mintha elraboltam volna egy négyéves kislányt, aki valami nagyon színes, nagyon habos meséből vette az ötleteit és mesemézeskalácsokat gyártott.

Na de megint csak tegye fel az a kezét, aki meglepődik azon, hogy az én konyhámból nem művészi remekek, hanem mesesütik kerülnek ki. Na ugye. Így azt hiszem meg lehetek elégedve magammal.

KELL nekem egy pöttyös, piros, Minnie egeres egér! MOST!!!

Soha nem jártam még aukción, eddig még csak filmekben láttam ilyesmit. Egészen vasárnapig. Persze nem én mentem pénzt költeni, nem is tudnék, csak olyan "vendégségfélében" jártam ott. Teljesen be voltam sózva a dolog miatt. Kívülre a komoly, megfontolt felnőtt álarcába kellett bújnom, mégiscsak nagyon sok pénzről van szó, nem szeleburdiskodhatok egy ilyen helyen, de belül egy ötéves kislány ugrándozott lufival a kezében. Magyarul baromi izgatott voltam.

Aztán jól el is kapott a dolog. Lendületes, gyors volt ez egész, csak kapkodtam a fejem. Egyik tárgyat ütötték le a másik után tényleg olyan gyorsasággal, hogy néha nem is tudtam rendesen követni, hol tartanak és olyan pillanatok alatt értek el számomra hihetetlen összegekhez, hogy csak néztem. Meg néztem akkor is, amikor olyan dolgokért adtak ki súlyos pénzeket, amiknél önkéntelenül kiszakadt belőlem, hogy ezt? erre? De hát én biztos nem értek ehhez. Ahhoz viszont igen, hogy egy 1899-ben készített, szabad kézzel formált, 24,5 cm magas Zsolnay rózsát értékelni tudjak. Nagyon is. Ilyen gyönyörű dolgot talán még életemben nem láttam. Komolyan mondom legszívesebben fölszaladtam volna a színpadra, hogy elmarjam. Visszafogtam magam. Még most is büszke vagyok erre.

Amikor pedig a "mi" tételeink jöttek még az én adrenalinszintem is felszökött. Pláne amikor azt az ajánlatot kaptam, hogy akkor itt a tárcsa a következőre licitáljak én. Óóóó. Na nem. Ez még túl korai. Majd talán legközelebb.

Na múlt hét pénteken ilyen problémám nem volt. Szokásos év végi szülinapi örülünk egymásnak eseményünk alkalmával megrohamoztuk a Dunapark éttermet, ahol muszáj sütit is enni.

Pl. mangótortát

vagy Rákóczi túróst

Most ezek közül bármelyiket elfogadnám. Lehet, hogy nem kellett volna a délután egy részében a nemrég ajándékba kapott sütis könyvet olvasgatnom. Szeretem az ilyen szakácskönyveket, mint ez. Szépen, lépésről-lépésre (ez a könyvsorozat címe is) le van benne fotózva minden egyes mozzanat. Már meg is jelöltem benne kb. tíz receptet, amit mindenféleképpen meg akarok csinálni. Úgyhogy, akiknek készülnie kell erre, azok készüljenek. ;) És igen. Ez bizony fenyegetés. Hehe.

Az anyukámnak mindig gyerek maradok. A tortámon mesecsiga volt, szivárvány csigaházzal, olyan arccal, amilyen arca a Vizipók csodapók c. mesében volt a csigáknak.

És ez így van jól.

A következő videót mindenki csak saját felelősségre.

Vihogok. Nagyon.

Ja, és azt még elmondanám, hogy a körmeim jelenleg mikulás piros kabátja színűek. Nagyon aktuális vagyok ám!

Szóval vannak hiányosságaim. De, hát senki sem tökéletes, én meg pláne nem. Az egyik ilyen hiányosság, hogy még soha életemben nem jártam semmilyen karácsonyi vásáron. Na! Nem kell így nézni, meg szörnyülködni, meg minden. Ez van. Pedig Budapesten van elég sok. Kisebbek, nagyobbak, de én még a "híres" Vörösmarty térin sem voltam soha. Így jött ki. Kisebbek mellett elmentem már párszor, de soha nem vetettem be magam a bódék közé. A nagyobbakra meg eszembe sem jutott elmenni. De ez a dolog most már eléggé kezdett frusztrálni. Így elhatároztam, hogy ennek véget KELL vetni. Így holnap, ha nem jön közbe semmi (és nem fog!) elmegyek életem első karácsonyi vásárára, a Szent István térre, a Bazilikához. Na, hát ez van.

Meghívást kaptam egy adventi koszorú készítő "bulira". És igent mondtam. Én. Igen. A nulla kézügyességgel és kreativitással megáldott. Legalábbis így gondoltam még ez elején. Aztán a végére kiderült, hogy azért nem is vagyok olyan menthetetlen. Na, jó. Azért a ragasztópisztolyt nem vettem a kezembe, ott segítséget kaptam + a drótokkal szép kis sebeket rajzoltam az ujjaimra, de azért ment a dolog. És ahhoz képest, hogy most először próbálkoztam ilyesmivel, egészen vállalhatóak lettek.

Ezt csináltam a szüleimnek

Ezt pedig magamnak

Tegnap napközben éktelenül elkezdett fájni a fejem. Mivel délután zumba, amire nem jó görcsös fejfájással menni, belekiabáltam az éterbe segélykérő üzenetemet és kértem egy pozitív vuduzást. Kaptam is. Susutól. Ezt:

És segített!!!! De tényleg. Azért is tettem be ide. Ha valakinek fejfájós, vagy egyéb fájós problémája van, csak nézegeti egy darabig ezt a képet és máris minden oké. Ugye milyen jó fej vagyok!

/A kockázatok és mellékhatások tekintetében ne kérdezze a blog tulaját, fogalma sincs róla, viszont bátran kérdezze, guruját, varázslóját, jósnőjét, boszorkányát./

"Teljesen bezsongtam. Queent hallgatok már lassan egy órája." /Mondtam én. Ma este. Valahol./

Húsz évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Freddie Mercury. Utánozhatatlan, eltéveszthetetlen hangja volt. Zseniális. Középiskolás voltam akkor, iskolarádiós, és emlékszem egyáltalán nem volt gond aznap minden szünetben egy-egy Queen dalt lejátszani. Teljesen alap volt, hogy tele vagyunk Queen albumokkal.

És, hogy mik a kedvenc dalok? Mindig más. Ahogy kedvem hozza. Ha már zsongás, akkor most éppen ezekhez van kedvem.

Alapozás

Beindulás

UGRÁL!!! TOMBOL!!!

És végül a videó, amitől mindig kiráz a hideg. Az a bizonyos tavaszi szél. Utánozhatatlan.

RIP Freddie

Nahát én egy kicsit nehezebb utat választottam a helyreállításra, de végre készen van. Egyedül a töklámpás fesztiválról szóló bejegyzést nem tudtam visszahozni, csak a képek vannak meg. Na meg a kommentek. Van rá mód, hogy valahogy azokat is visszaszerezzem, majd ha lesz időm megguberálom azt is. Végre jöhetnek az új posztok. Jipííí.

Nagy gubanc, értsd: összeomlás, rendszerhiba sújtotta a napokban a freeblogot. Ezért nem látjátok az elmúlt két és fél hónap bejegyzéseit. Van megoldás a visszaállításra, már dolgozom rajta. Addig is kis türelmet.